Gyógyulásunk útja

Az én történetem


2011.-ben egy késő őszi este kezdetét vette a pokol. Egyik este mérhetetlenül fáradtan feküdtem le. Nem volt ez meglepő akkoriban, hisz szeptembertől az irodai munka mellé becsatlakozott a tanítás és ezen felül a lányok megkezdték az első osztályt. Egyébként nem volt ez egyedi eset, mármint a fáradtság, de mindig tudtam valamire fogni, sőt a hajhullást is, az orrvérezgetést és ezt az estét megelőzően a néhány héttel azelőtt csillapíthatatlan, mozgáskorlátozó térdfájdalmat.

Este már szorító mellkassal-torokkal, pánik szerű érzéssel, hidegrázással feküdtem ágyba, majd éjszaka lázasan ébredtem. Szokás szerint megnyugtattam magam, hogy biztos egy vírusra regált ilyen hevesen a szervezetem, hisz semmi tünet. Bevettem egy algopyrint és reggel vittem a lányokat iskolába, majd mentem tanítani. Dél körül már annyira szorított a mellkasom és szapora volt a szívverésem, hogy az órát meg kellett szakítanom és kértem Norbit, hogy vigyen el orvoshoz. Arra sem voltam képes, hogy autót vezessek! Soha nem történt velem ilyen! Döbbenetes volt! A háziorvosnál be kellett vegyek Betalocot a 130-as pulzusomra, amint csökkent hazamehettem egy doboz antibiotikum társaságában.

A november túlnyomó része több antibiotikum csomag elfogyasztásával telt. Míg megelégeltem a mellkasi tüneteket és magánba (mert csak így lehet élni, túlélni) elmentem kardiológushoz, aki megfejtette a talányt. Pericarditisem volt (szívburokgyulladás), melynek következtében felszaporodott a folyadék a szívburokban. Hetente 1-2 alkalommal egészen december közepéig jártam hozzá szív uh-ra, hogy a feltételezett vírusfertőzés következtében felszaporodott folyadék eltűnését nyomon követhessük. A folyadék nem tűnt el, sőt felszaporodott annyira, hogy be kellett feküdjek a kórházba, mert szívtamponád lehetősége merült fel.

Borzasztóan nehéz volt az a közel egy hét, amit a kórházban töltöttem. Egyrészt azért mert először voltak a lányok nélkülem, távol, a karácsony közeledtével:-( Másrészt azért mert a benntartózkodásom alatt a sorozatos vizsgálatok ellenére sem derült ki, hogy mi tartja fenn a folyadékot a szívburokba. Pedig a protokollnak megfelelően, egymásra épülve történtek a vizsgálatok. Hamarabb megszületett volna a diagnózis, - Balázs Csaba professzort idézve (aki az endokrinológusom) -  ha nem egy kézi gránáttal keresik az egeret a házba, hanem beküldenek egy macskát. :-)

Karácsony előtt 2 nappal jöttem ki a kórházból, úgy, hogy nem tudtam mi a diagnózis, egészen februárig! Borzasztó volt a bizonytalanság és az, hogy nem javult az állapotom.

Diagnózis(ok)



Majd két hónap elteltével lett meg a december közepén levett immunpanel eredménye. Azaz telefonon diktáltattam be a pécsi laborból az eredményeket. Ami kb. annyira vicces, mint hogy december közepén a kórházi tartózkodásom alatt nem látott immunológus, mert egy van csak fehérváron és az is szabadságon volt. Majd a laboreredményemmel is csak magánba jutottam el hozzá belátható időn belül, ha nem akartam márciusra diagnózist. A kardiológusom biztatott  hogy legyek erőszakos!:-) A magánrendelésen hosszas beszélgetés után a következő diagnózis kaptam papíron: "vélhetően lupus". Szóban pedig enyhe lefolyású lupusról (SLE) beszéltünk. Azaz a felszaporodott folyadék a szívburokban és a labor elegendő volt a lupus diagnosztizálásához. Következett egy vérvétel, ami a továbblépést készítette elő. Amennyiben a süllyedésem, ami 100 környékén volt a kórházba kerüléskor, lemegy 50 alá, akkor nem kell befeküdnöm lökésterápiára (szteroid) a kórházba, hanem csak szájon át kapom. A süllyedés nem hogy 50 alá ment, hanem még a 30-at is elhagyta (20 körül van a normál tartomány). Ennek ellenére a hátamon felállt a szőr, mikor azt mondta, hogy "nem baj, azért egy hétre feküdjek be szteroid infúzióra". Az már nem érdekelte, hogy december közepe óta semmilyen gyógyszert nem szedtem, mert nem voltak képesek diagnózist felállítani!!! Kizárólag a táplálkozással gyógyultam és zyflamendet (gyógynövény alapú gyulladáscsökkentő) kezdtem el szedni.

A gyulladás csökkenésének elérése csakis saját magamnak köszönhető. Tehát a gyógyulás útjára léptem. Az immunológushoz nem mentem vissza. A lázas keresést nem hagytam abba, hogy valamiféle alternatív gyógymódot találjak betegségemre, ami azért jelen volt. Szinte menetrend szerint két hetente jött a hidegrázás, láz, időnkénti mellkasi és hasi fájdalom. Ugye az immunrendszerem a betaolakodókra fals választ adott és elkezdett gyilkolni. Mérhetetlenül gyengének éreztem magam, a lépcsőn alig tudtam felmenni, hosszabb távon nem igen tudtam gyalogolni, de tudtam, hogy napról napra jobban vagyok. Ajánlottak egy kínai akupunktúrás professzort pesten, 28.000 Ft volt az első alkalom, kezeléssel, teával, útiköltséggel. Heti 3 alkalom kellett volna menni (75.000/hét, itt már nem kellett volna a tea). Ennyi pénzt nem kockáztattam. Ehelyett fehérváron a Farkas Tamáshoz kezdtem el járni(3.000/alkalom). Korrekt volt már az elején és nem biztatott csodával. Heti 3 alkalommal jártam, kb. 3 hónapig. Aztán ritkítottuk a kezelések számát, ahogy javult az állapotom. nagyon sok erőt adott, fájdalmat csillapított, de igazából csak azt az időt sikerült átvészelni vele, amíg a paleo hatni kezdett. Tamás nem is tudta, hogy paleozom és ajánlotta, hogy kezdjek el gluténmentesen táplálkozni:-) Bíztam a javulásban, nem tehettem mást, miközben borzasztóan féltettem a lányokat, Norbit, hogy mi lesz velük, ha nem épülök fel.

Az orvosokba vetett leheletnyi bizodalmam is elszállt, nem mentem vissza több kontrollvizsgálatra. A környezetem megnyugtatására elmentem endokrinológusomhoz(immunológus is), aki 2010-ben az (szintén)autoimmun pajzsmirigy alulműködést diagnosztizálta. A célirányos vérvizsgálatot követően a diagnózisa szerint a pericarditis egy mycoplasma fertőzés következménye és a többi tünetem, ami ez idáig számomra egyáltalán nem tűnt fel MCTD kevert kötőszöveti betegségre utal.

Ez a diagnózis tűnt a számomra legelfogadhatóbbnak. A lehető legkisebb adagban felírt medrolt kiváltottam, kb. 1 órán át szemeztem vele, két napig kerülgettem, de nem szedtem be. A napi 50 mg (euthyrox) pajzsmirigy hormonból csak 25 mg-ot vettem be és veszek be a mai napig. Ezt nem mertem elhagyni. A diagnózis elfogadásához az orvos személye is hozzásegített, hisz az elmúlt fél év alatt vele együtt összesen ketten vizsgáltak egységben, emberként, nem szervenként!!!


Az átállás - köszönöm Szilvi!!!


A kórházi ágyon - 2011. december 15.-én - visszaküldtem az ebédemet és kértem Norbit, hogy hozzon be húst, zöldséget, gyümölcsöt, mert paleozni fogok. A paleozás mibenléte, - Szilvi barátnőm jóvoltából -  ha nem is teljesen részletekbe menően már ismert volt számomra. Véletlenek márpedig nincsenek, nyitott szemmel és füllel kell járni, mindennek jelentősége van! Köszönöm Szilvi!!!! 

A reggelik és a vacsorák az idáig - a közegészségügynek, a tejiparnak, gabonaiparnak, nem utolsó sorban a reklámoknak bedőlve - teljes kiőrlésű kenyérből, pirítósból, tojásból, sajtból, zöldségből és gyümölcsből állt. A sok egészséges zöldség, gyümölcs mellé a piacról hoztam a tejet, sajtot, túrót. És végtelenül boldog voltam, hogy milyen egészségesen étkeztetem a családom...

A kórházból kijövet az első két hét volt nehéz, amit fokozott a karácsony és az ahhoz kapcsolódó süssünk-főzzünk, együk magunkat degeszre jelenségtől való távolmaradás. Megsütöttem az első muffinokat reggelire, vacsorára. Karácsonykor még leszedtem a panírt a rántott húsról és úgy ettem, később gondoltam végig, hogy ugyanúgy vittem be a glutént is. Napról napra lettem okosabb és kerültem a glutént, nehogy egy molekula is bejusson a szervezetembe.

Szépen összeállt a kép, mit ehetek, mit nem. Hogy csináljam, hogy ne legyek a konyha rabja, de mégis változatosan tudjak enni, úgy, hogy ha napközben megéhezek legyen minden napszakban mit ennem. Bevallom voltak nehéz pillanatok, hisz a paleoval még a tojást is ki kellett söpörnöm, sőt az imádott paradicsomot, ketchupot és több zöldségfélét sem eszem pld. brokkoli, karfiol, karalábé stb. Ugye az utóbbiak és a tojás mellőzendő az autoimmun betegségeknél.
update (2012. 12. 30): 8 hónap elteltével visszavezettem az étrendembe a tojást. 

Biztatásként mondom: az első két hónap volt csak kaotikusabb, aztán egyre jobban átálltam agyban is. Képes voltam kétfelé főzni, - ugye a család többi tagja ette a megszokottat - úgy, hogy kóstolás nélkül is megállta a helyét minden:-) Jójó volt, hogy időnként elbizonytalanodtam és kóstoltattam:-) update (2012.12.30): Mára már csak paleo ételek vannak a konyhámban. Havi 1-2 alkalommal esznek a többiek basmati rizst. Átállt a szervezetem és az agyam is. Úgy a második-harmadik hónap környékén - talán a pajzsmirigy miatt kicsit késve - megindultak a kilók is. Ami hihetetlen volt, hogy nem voltam éhes. Figyelmeztetnem kellett magam, hogy egyek:-) Bezzeg egy-egy diétánál régen az órát néztem folyton-folyvást, hogy mikor ehetek:-) Tehát a kilók elkezdtek lecsúszni. Ruhaméretet váltottam a - 13 kg-al. Mostanra megállt a fogyás.

Eredmények
2012. augusztus


Juhéjjjj!!!!! Voltam kontrollon. Már papírom is van arról, hogy hasimoto thyreoditisem kezdődő remisszióban van!:-) fél euthyroxal tökéletesen rendben van a laborom és az uh alapján is visszahúzodott a gyulladás. CRP szintem is normál tartományban.


2013. április 06.

április 2-ára elfogyott az utolsó fél szem euthyroxom is. Nem váltottam ki újabbat. Annyira jól érzem magam, hogy azt gondolom nincs szükségem tovább arra a pici adagra sem már. Az elmúlt napok picit szédelgősen teltek, erősebb pms tünetekkel, de alapvetően kopp-kopp-kopp jól vagyok. Remélem marad így. 3 hónap múlva elmegyek teljes laborra.


Rebekám



2012. július

Rebekám tojásmentes diétán van, de a bőre a folyamatos hidratálás, időnkénti szteroidos kenegetés, calcimusc és fenistil csepp ivása ellenére is szinte folyamatosan viszket, tele száraz vörös, ekcéma foltokkal. Mától 1 hónapig próba paleo!

2012. augusztus

1 hónapja, hogy utoljára jelentkeztem. Bőven történt esemény nálunk. Voltunk nyaralni, amikor is Rebi szigorú paleo étkeztetésén elbuktam. Annyira sajnáltam:-( Előtte itthon nem esett kísértésbe, mert a tiltólistán lévő dolgok nem voltak/nincsenek is itthon. A hotel svéd asztala pedig - gondolhatjátok, hogy 90%-ban nem paleo...Nem voltam rá képes:-( A nyaralást követően, itthon is maradt Rebus a kb. 80-90%-os paleonál, mint eddig, azaz nincs tejtermék csak kemény sajt, nincs hüvelyes, burgonya, finomított cukor, kókuszt kókusszal eszünk:-) (kókusz olaj, kókusz tej). Amit tehetek - mint a próba paleoig tettem - minimalizálom a gluténfogyasztást.

Pont rossz alany ez a korosztály. Már megismerkedett a modern kor szennyeivel, de még nem érett ahhoz, hogy állandó fájdalom nélkül megértse a lemondást. Nem tudom, hogy mire elég ez a "kocapaleo", meglátjuk!


Rengeteget próbálkozom, hogy ne unalmas és egyoldalú ételek kerüljenek az asztalunkra, de Rebivel különösen nehéz. Míg Dorina kókusztejjel megissza a kakaót, Rebi nem, inkább nem iszik. A rizstejet sem issza meg. A gesztenyelisztes palacsinta izlik az egész családnak, Rebinek nem... utálja a salátákat, párolt zöldséget...és sorolhatnám... Mintha paleo ellen lenne beprogramozva...:-)
update 2012. dec. 30.: Rebusomnál óriási nagy előrelépés történt a paleo ételek irányában:-) Ha zöldséget párolok, az utolsó darabon is összevesznek. A salátákat is megeszi. És imádja a pizzámat, zsemlémet. Idő kellett neki is, hogy elfogadja az új ízeket! Még inkább megerősödtem abban is, hogy minimális régi alap ételt paleositok. Azaz nem erőltetem a kókusztejes kakaót. Ha nincs szükség rá miért is?? Attól meg kiráz a hideg, hogy reszelt répából mákos tésztát csináljak vagy sütőtökből sült krumplit mint mások:-)))

A tojásallergiája miatt még kevesebb kedvence kerül az asztalra. A múlt heti Balázs professzorral folytatott beszélgetés után úgy döntöttem az ő javaslatára, hogy fokozatosan adagolva "visszaszoktatom" a tojásra. Azaz szépen lassan a "nyomokban tojást tartalmazhat"-tól eljutunk a tojásrántottáig.
update 2012. dec. 30.: Októberre már teljesen visszaterheltem étrendjébe a tojást.

Szóval nem adom fel! Ekcéma nélkül, állandó vakarózás nélkül akarom látni a gyerekemet! Miközben jó ízűen falatozik az egészséges ételekből, melyek egyre inkább természetessé válnak a mindennapjaiban!


2012.11.02.

Az iskolában csak ebédet kérek a lányoknak. Paleo tízórait és uzsonnát csomagolok nekik. Az ebéd kiváltása is célom. Rebekát 2 hónapja lassan visszaterheltem tojással. Kopp-kopp egyenlőre elenyésző ekcéma foltjai vannak. Ha nagyon vadászom, akkor tudok 1-2-őt összeszedni, az is kb. fél cm átmérőjű. Tavaly ilyenkor már test-szerte tele volt szegénykém:-( A szemhéja, a szeme alatt, az álla, karja, lába elöl-hátul:-( Akkor a szteroidos krém is alig használt, most kizárólag sheavajjal kenegetem.


2013.01.27.

Rebi ekcémája a télbe belemenve, ahogy a bőre elvékonyodik egyre durvult. Ilyennek még sosem láttam:-( Január eleje óta, lassan egy hónapja újból csomagolom a csajoknak az ebédet is. A tízórait, uzsonnát idáig is itthonról vitték, de most az ebédet is elkezdtem csomagolni (ismét).  Ami nem paleo és megmaradt az ételeikben:
rizs (alkalmanként, havonta kb. 3-4 alkalommal)
zab (heti 1-2 alkalommal)
paradicsom (szendvicsekhez használok kis mennyiségben, alkalmanként salátába, nagyobb mennyiségben "ételizesítőnek" használom, de az fagyasztott, saját szedésű, jó érett)
ketchup (házi készítésű, saját paradicsomból)

Sajnos ekcémája egyáltalán nem javul. Mert megtartottam a rizst és a zabot???? Érthetetlen...Szteroidos krémet kellet, hogy elővegyek...1 hete a tojást is kiiktattam az étrendjéből (ugye vérvizsgálat alapján Ő enyhe tojás allergiás), valamint újból előkerültek a homeopátiás szerek, amik segítettek neki tavaly ilyenkor.

Tehát 1 hónap laza paleo egy pici változást sem hozott a bőre tekintetében. Viszont, ami pozitívum, hogy jobb a koncentráló képességük, kevésbé fáradékonyak :-)


2013.03.13.

Rebinek a tojás kiiktatása és a megengedő, kompromisszumos paleo nem hozta azt az eredményt, amire számítottam. Tehetetlenségemben elvégeztettem egy ételintolarencia vizsgálatot, melynek eredménye drámai...

30-tól pozitív:

kazein (74)
tehéntej (83)
tojás fehérje (112)
tojás sárgája (38)
kecsketej (28) 
juh tej (62)
fekete sügér (38)
hering (64)
makréla (39)
naphal (71)
pisztráng (30)
cseresznye (25)
nektarin (35)
gránátalma (31)
mandarin (27)
árpa (32)
árpa (32)
kuszkusz (31)
durumbúza (25)
gliadin (78)
zab (35)
rizs (28)
tönkölybúza (46)
búza (30)
búzakorkorpa (47)
fürjhús (24)
kesudió (39)
pisztácia (42)
amarantusz (31)
káposzta (30)


2013.03.24.

Bő egy hónapnak kellett a paleoval eltelnie, ahhoz, hogy látványos javulás következzen be. Rebinek mind a könyök- és térdhajlatban, minimális piros folt és viszketés tapasztalható. Sokkal kiegyensúlyozottabb, kevésbé ingerlékeny, hogy nem viszket a bőre. Két naponta holt tengeri sós fürdőben fürdik és szintén holt tengeri sós krémmel kenem. A diéta mellett probiotikumokat is elkezdett szedni. Felváltva kapja a New Chapter Probiotic All Flora-ját és az Emocio-t. 

A sors fintora, hogy az ételintolarencia vizsgálat eredménye alapján azok a megbetegítő ételek kerültek fel a fekete listára, amelyeket a paleo is jegyez.


2013.09.17.

Fél év elteltével Rebeka bőre csudaszép:-) Minden - az ételintolarencia vizsgálat által kimutatott - pozitív ételt 4 hónapig kerültünk, majd fokozatosan visszavezetve sem okozott panaszt. Itt most nem csak az ekcémára gondolok, hanem hasfájás, háton, mellkason megjelenő apró, bőrszínű, "kiütések".

Testvérével együtt, - a paleot 80 %-ban betartva, - heti 1-2 alkalommal eszik nem paleo vagy kompromisszumos ételeket: basmati rizst, zabot, tönkölybúzát, amarántot, burgonyát, kemény sajtot. A szelídebb gluténtartalmú tönkölybúzát azért iktattam be, mert időnként kell találkoznia a szervezetének vele, ahhoz, hogy ha például egy szülinapi zsúrra hivatalos, minden frusztráció, betegségtudat és fokozott szervezeti reakció nélkül tudjon enni bármiből, azzal a tudattal, hogy a táplálkozásának csak elenyésző hányadát teszik ki a megbetegítő ételek. 

Egyébként a paleóval eltöltött, elmúlt egy év alatt hihetetlenül sokat tanultak a megbetegítő ételekről. Mára már vendégségben, a felkínált nem paleo ételeket szemrebbenés nélkül visszautasítják. Ha tudok róla, hogy csábító nem paleo ételek közé mennek, előre megbeszéljük, hogy nyugodtan ehetnek, mértékkel! Ilyenkor azon a héten már kerülünk minden tiltólistást.


Konklúzió a jelen helyzetben: Rebeka atópiás hajlamát szenzitívebbé tette a paleo, Dorinám nem atópiás hajlamú, de szintén szenzitívebbé vált, helyenként bőrtünetekkel. A Betegeknek go paleo! Felnőtteknek akár preventív jelleggel is go...go...go. De preventív jelleggel paleózo gyerekeknél, lsd. Dorina, már a táplálkozási piramis fejreállításával is jók vagyunk!

Jövök még beszámolóval a tél beálltával is ;-)

2013.12.09

Minden szép és jó:-) A csajok továbbra is 80 %-ban paleóznak, lásd fentebb. Szerintem az örökmozgó gyerekek számára a magasabb szénhidrátbevitel és az alkalmankénti hagyományos burgonya (amiből pürét készítek nekik:- ), basmati rizs és zabkorpából zabkása vagy zablisztből galuska megengedhető, valamint a kemény sajtok. Édesburgonyát is fogyasztanak, bár azt én is hisz az paleo. És heti egyszer továbbra is kötelező tiltólistás evés. A magyarázatot fentebb olvashatod. Szóval ezek eredményeként, vagy ezek mellett Rebim bőre csuda szííííp! Kizárólag kókuszzsírral kenjük.

2014.03.15

A fentiekhez tartva magam a tavaszba belemenve, kiegyensúlyozott, vidám, az evéstől nem frusztrált, jó étvágyú gyerkőceim vannak :-) Rebi, hízásnak indult! Megtaláltuk a testi és lelki egyensúlyt. Ha az iskolában valaki szülinapi, névnapi számunkra nem egészséges ételt visz be, minden frusztráció nélkül, mértékkel fogyasztják a lányok. A sok munkának lassanként jön meg a gyümölcse. Pld. a csokiimitációkat, cukor és adalékanyagbombákat nem is keresik a boltok polcain és inkább hazahozzák megsemmisítésre (ha kapnak valahol). Továbbra is visszük a tízórait és az uzsonnát a suliba, így a közétkeztetés tuti nem fog ki rajtunk:-)
Rebi bőre, főként ha fáradtabb, kimerültebb, kizárólag a kezére korlátozva - 1-2 folt a könyökhajlatban megtalálható, de kókusz zsírt kiegészítve shea vajjal, kakaó vajjal ez is szépen kordában tartható.
Ez a táplálkozás inkább nevezhető glutén-, tejtermék-, gyorsan felszívódó szénhidrát-, és finomított cukor szegény étrendnek, mint autentikus paleónak.

Norbim pollenallergiája kontra paleo



Június 15.-én volt 6 hónapja az a kórházi, ominózus nap, amikor tettlegességig fajult az elhatározásom. Április első hetében pedig az a nap, amikor Norbimat is megfertőztem. Tettem ez azért, mert a pollenallergiája borzasztóan elhatalmasodott, szinte az egész nyara odavolt miatta, tényleg szenvedett. Szedte a gyógyszert, kisebb nagyobb sikerrel (de inkább az előbbi), szedte a tüdőtágítót, szemcseppeket stb. És mindemellett nem volt egy nyugodt éjszakája...sokszor ülve aludt, küzdött a levegőért. Gondoltam próbáljuk ki. Július első hetében fordul a 4. hónapba.

Norbim 4 hónap paleonál (2012. júlus)


Norbim jól van:-) a legnagyobb problémája most, hogy a most szezonsztár dinnye mellé nem tud zsíros kenyeret enni:-) De tudjuk, érezzük, hogy a lemondásnak itt a gyümölcse - mit neki parlagfű!!!, hisz továbbra is 2-3 tüszi van csak egy nap. Remélem így lesz továbbra is!

Az allergia szezon kritikus két hónapja az 5. hónap fordulóján (2012. augusztus)


Norbim parlagfű allergiája most tetőzik. A nyaralás alatt ő is sokat bűnözött, mire hazaértünk már allergia gyógyszerhez kellett nyúlnia. Sokkal jobban érzi magát, mint tavaly, több erővel viseli az allergiát. Úgy érzem, hogy ez a 4,5 hónap paleo kevés volt neki az allergia ellen. De mint mondtam jobban viseli az allergiát. De még nincs vége, csak most megyünk bele igazán...

Október vége, az allergia szezon zárása (2012. október)

Eredmények:
Norbim allergiája a paleo hatására 2 hónapra korlátozódott és sokkal enyhébb lefolyású volt, mint az elmúlt években. És mindez 4-5 hónap paleo után azt gondolom, hogy jó eredmény. Rizst, kukorica lisztből tésztát és zabpelyhet eszik továbbra is időnként, havi kb. 2-3 alkalommal.
update (2013.04.06): már csak alkalmanként a basmati rizs(alacsony ch) maradt meg. A zabpehely és a kukoricaliszt is kikerült a konyhából.

Az újabb allergia szezon indulása 14 hónap paleo után (2013. május-június)

Dátum szerint még nem vagyunk benne a csúcsban, de idén korábban indultak a virágzások. Ennek ellenére a tavalyinál is sokkal jobban van. Zsebkendőt is szinte csak a boltban lát :-)  De nyugtával dicsérjük a napot, így az augusztus, szeptember lesz igazán mérvadó.


Az allergiaszezon csúcsa (2013. szeptember)

Előkerült a zsebkendő és megjött a tüsszögés, orrfolyás is. A tavalyihoz hasonlatos a mostani állapota is. Az allergiás időszak továbbra is lerövidülve és enyhébb formában van jelen, de jelen van. Havi 3-4 nap "bűnözéssel" 80%-ban tartja be a paleot. Nem tudom ez 100%-os paleóval hol tartana. Egy biztos, hogy ha így is marad, sem fog már ülve aludni levegőért küzdve és sorozatos mellhártyagyulladásokba belemenni. Go Paleo! 

2 megjegyzés:

Csillu írta...

Wow, ez gyonyoru eredmeny!
Gratulalok a kitartasotokhoz :)

Tovabbi jo egeszseget!

Névtelen írta...

Kedves Judit, le vagyok nyűgözve a kitartásotokon és az eredményeiteken. Le a kalappal igazán! Nekem is van mindenféle bajom, IR, PCOS, pajzsmirigy alulmüködés, ekcéma jellegű bőrtünetek, amik nem viszketnek de az indokolatlan bőrszárazság miatt ilyen bőr színű, érdes foltok alakultak ki rajtam, ami később el is lepett teljesen. Most jobb, de bármikor kitörhet újra. Számos allergiám, asztmám és a nyavalya tudja még mim van amiről nem tudok. Olvasva ezt az egészet, hitet adtál, hogy van ebből a szenvedésből, és gyógyszerszedésből kiút. Sokszor fáradékony vagyok, bár követek egy alacsony szénhidráttartalmú diétát, és igyekszem kiiktatni a gyors felszívódó szénhidrátokat, sok mindent még így is megeszek. A paleoval még csak most kezdtem el ismerkedni. Tudnál esetleg abban segíteni, hogy hogyan érdemes fokozatosan ebbe belelendülni? Mert elsőre nem akarok 100%-ban próbálkozni, mert attól tudom hogy elmenne a kedvem. Meg azt is megszeretném kérdezni, hogy te mit használsz édesítőnek a desszertekbe? Mert mintha olvastam valahol egy válaszodban az oldalon, hogy neked is IR-ed van és érdekelne hogy mit használsz. Èn nyírfacukrot, steviát, meg eritritolt szoktam használni, nagyon ritkán kókuszcukrot.Nagyon megköszönném a válaszod! Melinda

Megjegyzés küldése