2013. november 25., hétfő

Pizza újratöltve

Mostanában többször sütöttem pizzát. Veletek is előfordul, hogy megkívántok valamit és viszonylag rövid időn belül többször is elkészítitek? Imádom a gazdag feltéttel, házi ketchuppal nyakon borított itáliai remekművet. Persze csakis paleósan ;-) 

Hozzávalók:

10 dkg őrölt mandula
5 dkg szezám liszt
1 dkg útifű maghéj
1 dkg chia mag
1 dl víz (mennyisége az általad felhasznált mandulaliszttől függ. Ha zsírtalanítottat használsz, több vizet fog felvenni! )
4 közepes tojás
1 cs tk só, szódabikarbóna, eritrit, aszkorbinsav
néhány levél apróra vágott oreganó

Elkészítés:

1   1. A hozzávalók elegyítésével folyós állagú tésztát kapsz.
2    2. Öntsd sütőpapírral bélelt sütőlapra vagy pizzaformába
3    3. a 180 fokra előmelegített sütőben süsd kb. 5 percig, míg kéreg nem képződik rajta.
      4. a sütőből kivéve tedd rá a kívánt feltétet, majd süsd további 15 percig.

      
      Míg sül a pizza készíts ketcuhpot :-) 

         100 ml paszírozott paradicsomszószba tegyél egy kisebb fej hagymát, 3-4 gerezd fokhagymát, 2 csapott evőkanál eritritet, pici sót, őrölt szegfűborsot, 1 tk dijoni mustárt, 1/4 kápia paprikát  és ess neki botmixerrel. Kóstolgatással finomítsd az ízeket, szájízeteknek megfelelően ;-)



2013. november 13., szerda

A Paleo és én

Várom azok jelentkezését, akik szívesen megosztanák velem és másokkal a paleóval kapcsolatos tapasztalatukat, gyógyulási történetüket. Ezzel segítve kezdő vagy bizonytalan paleós társaikat. 
Írásaitokat a csakazertispaleo@gmail.com e-mail címre várom, nagyon! :-)

5 perces munka, míg leírod, de egy életre szóló segítség másoknak! :-)

Köszönöm!


2013. november 10., vasárnap

Csokikrémes szilva torta

Édességre vágyott a család :-) Megszavaztuk a kakaó és tojás alapú, aszalt szilvás csoki tortát. Megszavaztuk, fél óra alatt elkészítettük, majd megettük :-)

Íme az alaprecept  melyhez csak 20 dekányi aszalt szilvát aprítógépben aprítottam, hozzákevertem némi madagaszkári bourbon vaníliát, valamint a xylitet kókuszvirág cukorra cseréltem. A díszítést por eritrittel a lányok készítették:-)

Ha ennél valami édességet és nincs otthon semmilyen magliszted, de van kakaód, jusson eszedbe a recept ;-)





Zöldségfelfújt, bazsalikomos sült tarjával

Időtakarékos, energiatakarékos recepttel jövök:-)

Hozzávalók:

Sült tarja:
1,5 kg csontos tarja
1 kisebb fej hagyma
1/2 fej fokhagyma
2 ág bacsalikom
2 ág koriander

bors

Zöldségfelfújt:
1 kg fagyasztott spenót
30 dkg fagyasztott bébi répa
5 tojás

gyömbér

1. A csontos sült tarját bedörzsöltem sóval, borssal, beáztatott cserépedény aljára fektettem, majd mellé dobáltam héjastól a hagymákat, valamint a fűszernövényeket.
2. 1,5 óra alatt 180 fokon ropogósra sütöttem
3. Miközben sült a hús, külön-külön megpároltam a zöldségeket, majd nagyjából elnyomkodtam őket, de semmiképp nem turmixoltam.
4. Kókusztejszínbe elkevertem az 5 tojás sárgáját, majd hozzákevertem arányosan a zöldségekhez, majd a keményre vert fehérjét is hozzá forgattam
5. Szilikonos forma aljára került a zsenge zöld paraj, tetejére rétegezve pedig a bébirépa
6. Betoltam a sütőbe a tarja fölé és kb. 30-40 perc alatt arany barnára sütöttem

Miért egyszerű? Fagyasztott zöldségekkel dolgoztam és egészben, fűszerezve ment a hús a sütőbe.


2013. november 4., hétfő

Tojásmentes barackrémes paleo torta

Niki kérésére gyarapítom a tojásmentes paleo finomságok sorát. Gyakran tapasztalom, hogy egyre több ételallergiás és ételintolarens kezd paleóba vagy az egyébként tojást toleráló paleós kezdi egyre inkább kerülni a tojással készült paleo tésztákat. Nekik jelent könnyebbséget, ha ízletes tojásmentes paleo ételeket készíthetnek.

Sajnos nem egyszerű a tojás pótlása. A maglisztek 1-2 kivétellel (pld. len, gesztenye) önmagukban nem alkalmasak a tojás nélküli sütésre. Sajnos habkönnyű, piskótaállagot nem várhatunk a tojásnélküli süteményektől, de legalább változatossá és finommá tehető a hétköznapi tojásmentes étkezés!

Tele van a fagyasztóm frissen szedett, házi gyümölcsökkel. A nyarat idézi vissza 1-1 csomag őszi-, és sárgabarack, de ha meggy vagy cseresznye, esetleg szilva akad a kezembe is örömmel tölt el napérlelte, frissen szedett és fagyasztott gyümölcs.

Most barack akadt a kezembe:-) A tészta viszonylag tömött szerekezetét igyekeztem ellensúlyozni a habkönnyű krémmel. Díszítésnél szintén a hab kapott szerepet, kókusztejszínhab formájában. Íme a végeredmény:

Hozzávalók:

Tészta:
70 g őrölt dió
70 g gesztenye liszt
1,5 dl víz
15 g lisztté őrölt chia mag (kávé daráló:-) )
40 g útifű maghéj
40 g eritrit
40 ml kókuszolaj
1/2 tk szódabikarbóna
1 tk aszkorbinsav

Barackkrém:
500 g mirelit barack (természetesen más gyümölcs is ideális!)
400 g kókusztejszín
125 g eritrit
12 g zselatin

Elkészítés:


1. A hozzávalókat akár kézi mixer segítségével, vagy csak gyorsan kézzel összedolgozom. Utolsó előttiként beletéve az útifűmaghéjat és végül az olajat. Gyorsan dolgozzunk, majd terítsük el egy szilikonos formában vagy sütőpapírral bélelt formában. Kb. 30 perc alatt süsd aranybarnára (175 fok, légkeverés)
2. Míg sül a tészta, turmixold le a gyümölcsöt, öntsd hozzá a kókusztejszínt és az eritritet.
3. Melegítsd fel úgy, hogy ne forrjon, majd a pici hideg vízben elkevert zselatint keverd hozzá. 1-2 kavarintás után félrehúzhatod, majd hagy kihűlni annyira, hogy rátehesd a szintén kihűlőfélben lévő tésztádra.
4. Tedd hűtőbe, néhány órás szilárdulást követően díszítsd kókusztejszín és habszifon segítségével.