Pages

▼

2013. február 3., vasárnap

Lepénykenyérkék tojás nélkül Rebimnek

Rebim 2 hete hard paleozik. A tojásallergiája hatalmas méreteket öltött...a szó szoros értelmében. A karjain szinte nincs is ép bőrfelület:-( Máig javulni látszott a paleotol, de a pénteki farsangi bálon sikerült bekajálnia mindent:-( Ennek következtében mára az ekcémáját látván sírva fakadtunk:-(

2 hét paleo kenyér, zsemle nélkül uncsi már neki, így az FB-n Vera javaslatára kipróbáltam a lenmaglisztet beáztatva tojás helyett ragasztónak. És jelentem sikerrel jártam!!!! Rebi jó ízűen eszi a szendvicset!!! :-)

Hozzávalók:
lenmagliszt
mandulaőrlemény
1/2 tk szódabikarbóna
só
xyliet
víz

A pontos mennyiségeket nem tudom. Annyira gyors akartam lenni, hogy csak borogattam:-) A lényeg, hogy 90 %-ban lenmaglisztet használtam, ehhez tettem hozzá 10%-nyi mandulaőrleményt, valamint a többi száraz hozzávalót, mint szódabikarbóna, só, xylit. Ezt követően hozzáöntöttem annyi langyos vizet, hogy sűrű tésztát kapjak. Hagytam, kb. 15 percig állni.  Ezt követően a megszokott módon halmokat formáztam sütőpapírral bélelt sütőlapon, majd 30 percig 200 fokos, légkeveréses sütőben sütöttem. Kolbászkrémmel tálaltam:-)
Az ellenség



Tojás nélküli lepénykenyérkék

7 megjegyzés:

  1. Szia!

    Meddig kell áztatni a lenmaglisztet? 20 perc? Egy éjszaka?
    Én már több hónapja paleozom a fiammal, de neki nem indult be a fogyás, és pedig éreztem, hogy van még itt valami...
    Elmentünk intolerancia vizsgálatra, mindkettőnknek tojás-allargiája van, nekem még mandula is (a glutén és a többi mellett)
    Köszönöm a receptet, nagy segítség!

    Kata

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kata, minél többet áztatod, annál jobb lesz. Működik áztatás nélkül is, de akkor jó forró vízzel borítsd nyakon és forró sütőbe dugd be. De a biztos a minimum fél órás áztatás. Ha paleo alatt mentél el intolarencia vizsgálatra (szigorú paleora gondolok, nem megengedőre, időnként bűnözőre:-) ), akkor a vizsgálat eredménye lehet téves! ezt vedd figyelembe! Az ételallergia és a súlytartás között szerintem nincs összefüggés. Mennyi idős a fiad? Mekkora a súlyfeleslege?

    Judit

    VálaszTörlés
  3. Kata, most jutott eszembe, hogy lenmaglisztet írsz. Egész lenmagot apríts frissen (aprító gép, turmix gép) és azt áztasd be. Lisztel nem működik!
    Judit

    VálaszTörlés
  4. Judit, kezdő paleos vagyok, akkor most mikor kell érteni ténylegesen lisztet és mikor őrleményt? Te is lisztet írtál a recepthez..

    VálaszTörlés
  5. Kedves Névtelen! A liszt az zsírtalanított, míg az őrlemény az csak durvára őrölt. Ehhez a recepthez mindkettőt használtam, de tökéletes lesz, ha a kétféle magot Te magad őrölöd otthon. Sok sikert!
    Judit

    VálaszTörlés
  6. Fényesné Márta2013. június 10. 12:57

    Szia Judit ! Most fedeztem fel az oldaladat, a paleot már 3 éve . Én is találtam egy tojás nélküli kenyeret, ami "pizza"ként is működik . A PaleoVitálon , sárgarépás lenmagkenyér címen található . Szerintem nagyon finom , és gyorsan elkészíthető . Üdv. Márti

    VálaszTörlés
  7. Kedves Márti, aranyos vagy, hogy figyelmembe ajánlod a tojás nélküli lenmagkenyeret. Kipróbálom cukkinivel pizzaalapnak és beszámolok róla.
    Köszönöm és örülök, hogy gyakorló paleosként is találsz csemegézni valót az oldalamon:-)
    Üdv.:
    Judit

    VálaszTörlés